Mozgáskoordinációs probléma jött a bárányhimlőre







Gyermekbetegségek.hu legfrissebb cikkei

Olvasóink írták: Mozgáskoordinációs probléma jött a bárányhimlőre

Hurutos megfázás szövődménye lett a bárányhimlő „Tímea 4 és fél éves gödöllői kislány, eléggé beteges. Kiskorától a mandulájával és hurutos megfázásaival járjuk az orvosi rendelőt. Ezért is gondolkodtunk rajta, hogy beadatjuk a bárányhimlő elleni védőoltást, de Tímea 2007 őszétől egyfolytában beteg volt, így folyamatosan csak halasztgattuk az oltást.” – meséli Tímea édesanyja, Éva.

 

Megfázásra jött a bárányhimlő

2008. január végén az óvodában járvány volt, így a kislányom elkapta a bárányhimlőt. Vasárnap éjjelre lett pöttyös, de láza nem volt, csak hőemelkedése. Kihívtuk a doktornőt, aki emlékezett, hogy 10 nappal előtte hurutos megfázása volt, ami legyengítette Tímea szervezetét, így könnyebben megfertőződött bárányhimlővel. Kevés pötty volt rajta, de azok viszkettek, így a doktornő Fenistil cseppeket és kalciumot adott. A rázókeveréket nem javasolta, azt mondta már elavult dolog. A közérzete szerencsére jó volt, játszott és a pár pöttyén kívül nem mondta volna meg senki, hogy bárányhimlős. Viszketését száraz vattával csillapította úgy, hogy hozzá érintette a viszkető pöttyökhöz, de nem vakarta el, nagyon ügyesen és okosan, felnőtt ember módjára viselte. Gondoltuk, hogy ezt szerencsésen megúsztuk, de rá egy hétre, vasárnap kezdődött az, amit soha nem gondoltunk volna.

 

Egy hét bárányhimlő után mozgászavar lépett fel a kislányomnál

Egy szem gyermekünk éjjel felébredt pisilni, de nagyon szédült és nem nagyon bírt megállni a lábán. Segítenem kellett neki pisilni a bilijébe, és a visszafelé vezető út az ágyáig remegéssel, szédüléssel, összeesni akarással telt. Azt hittem, biztosan nem ébredt fel teljesen, és álmos, ennek köszönhetőek ezek a tünetek. Az ágyába sem tudott bemászni, nem tudta megtartani magát. Visszafektettem, mellette maradtam, míg vissza nem aludt.
Reggel ébredés után nem volt semmi baja, csak amikor már a kakaóját itta. Nem bírta megtartani a poharat, beremegett a keze. Nagyon megijedtem, eléggé aggódós anyuka vagyok, így hívtam a gyermekorvosunkat, aki azt mondta, hogy ha elesik Tímea, akkor hívjuk.

 

A nap 24 órájában a kislányomat figyeltem, nehogy tragédia történjen

Bárányhimlő megelőzhető védőoltássalNyugtáztam a dolgot, hogy biztosan én képzelek bele többet a dologba, de akkor sem hagyott nyugodni, hogy mi lehet a probléma az én kislányomnál, minek köszönheti ezt a mozgászavart!? Elkezdtem tesztelni kislányomat, hogy egyszerre tudja-e emelni a kezét, le tud-e ülni egyedül. Mindent meg tudott csinálni, csak néha beremegett. Ez ment reggel 7-től 10 óráig. Napközben nagyon jól elvolt, játszott, étvágya is volt, így délután nyugodtabban fektettem le aludni. Ébredése után újból elkezdte ezeket a remegéseket, és mozgászavarokat produkálni. Egyfolytában figyeltem és néztem a telefont, hogy hívjam a doktornőt, vagy ne?! Nem szerettem volna az idegeire menni, próbáltam nyugtatgatni magam.

 

Kisagyi rendellenességet okozott a bárányhimlő

A második napunk ugyanúgy telt, és akkor már nem bírtam tovább, felhívtam a doktornőnket, hogy jöjjön ki, mert a kislány ugyanazokat a mozgászavarokat produkálja, mint egy nappal ezelőtt és szerintem ez nem normális. Ki is jött és rögtön beküldött minket a kórházba, a neurológiára, ataxiára gyanakodva. Fogalmam se volt, ez mit jelent, nagyon megijedtünk, kocsiba szálltunk és irány a kórház. Ott két orvos vizsgálta meg a kislányomat és a neurológus végül valóban ataxiát állapított meg. Ez a bárányhimlő egyik szövődménye, mely a kisagyban lévő egyensúlyközpontot támadja meg. Vizsgálta a reflexeit, a kis koponyáját, lábát. Azt mondta, hogy a harmadik napra kiderül, hogy a súlyosabbik, vagy a gyengébb lefolyású állapítható meg a kislányomnál. Különösebb gyógymódot nem tudtak mondani, így hazaengedtek minket a kórházból. Várnunk kellett, ami egy örökkévalóság volt. Nagyon félelmetes látvány volt, egyfolytában néztük a kislányt, nagyon aggódtunk, hogy súlyosbodik az állapota, de hál’ istennek nem így történt. Ahogy az orvos mondta, valóban, a harmadik naptól lassan bár, de javulni kezdett Tímea állapota. Két hét hétig tartott, de szerencsére a kislányunk teljesen meggyógyult. A betegsége alatt jó kedélyű volt, nem uralták őt a tünetek. Szegénykém, már annyit volt beteg, hogy a bárányhimlő szövődményét is nagyszerűen viselte.

 

Megmenthetett volna ettől a védőoltás

Sosem gondoltam volna, hogy a bárányhimlőnek ilyen szövődménye lehet. 3 hétig otthon voltunk, de most már újból jár az óvodába Tímea. Már egyszer voltunk kontrollvizsgálaton, hál’ istennek nem állapítottak meg semmi maradandót. Még egyszer, áprilisban vissza kell mennünk, remélem akkor sem lesznek rosszabbak az eredmények.
Minden szülőnek azt mondom, ha teheti, kerülje el oltással a bárányhimlőt. Mint azt utólag az orvostól megtudtam, súlyos szövődmény sosem alakul ki védőoltást kapott gyermeknél. Korábban nem gondoltam volna, hogy az én gyermekemnél szövődmény alakulhat ki és addig nem is gondoljuk, míg saját bőrünkön nem tapasztaljuk. Még egyszer nem szeretném végigcsinálni, így biztosan be fogom oltatni Tímea kistestvérét, aki még tervben van.

 

 

Ha Ön is szívesen megosztaná történetét az Olvasókkal, várjuk levelét az info@gyermekbetegsegek.hu címre.

2008.04.28.




Kérjük hogy hozzászólását a netikett maximális figyelembevételével fogalmazza meg! Nevének és
e-mail címének megadása előtt feltétlenül olvassa el felhasználási feltételeinket!










 

Orvosi tanácsadás

Gyermekbetegségekkel kapcsolatban szakértőink készséggel állnak rendelkezésére Önnek is.

Kérjük, vegyék figyelembe, hogy szakértőink 48 órán belül válaszolnak. Sürgős esetben forduljanak mielőbb a gyermek kezelőorvosához.

Olvasson bele az eddig feltett kérdésekbe és válaszokba!

Tegye fel kérdését Ön is!





Kérjük, hogy a kérdés elküldése előtt szíveskedjék a kérdéssel összefüggő témakörök közül választani. Csak egy témakör választható.

Témakörök:








A felhasználási feltételeket és az adatvédelmi nyilatkozatot
elolvastam és tudomásul vettem.

Amennyiben Ön a "honlapon és e-mailben" válaszadási opciót választja,
a kérdésére adott szakértői válasz megjelenik a honlapon az Orvosi tanácsadás
oldalon.


Gyermekbetegségek.hu ajánlat

 

Legújabb kérdések