Péter történetét itt olvashatják
Két hónappal ezelőtt az egyik hétvégén nagyon rosszul lettem. Hánytam, 41 fokos lázam volt, és nagyon gyengének éreztem magam. Nem tudtunk volna bemenni az ügyeletre, ezért a háziorvosom vállalta, hogy eljön hozzánk. Amikor megvizsgált, piros kiütéseket vett rajtam észre, a hajam alatt is. Ekkor már biztos volt benne, hogy bárányhimlős vagyok, anya pedig meg is erősítette, hogy még nem volt bárányhimlőm. Eszünkbe sem jutott, hogy erre a betegségre gyanakodjunk, ezt olyan gyerekbetegségnek gondolná az ember… Nem tudom pontosan, hogy hol kaphattam el, de mint utóbb kiderült, a bárányhimlőnek két hét a lappangási ideje, én pedig a tünetek jelentkezése előtt 15 nappal voltam bőrgyógyászaton. A váróban sokan voltak, talán ott kaphattam el.
Gyengeség, hányás, csillapíthatatlan viszketés, elfertőződött kiütések - sosem gondoltam volna, hogy a bárányhimlő ennyi kellemetlenséggel jár

Az egész betegség borzasztó volt. Az elején csak lázcsillapítóval tudtuk lejjebb vinni a lázamat, és hánytam is. Borzasztó gyengének éreztem magam, a fejemet is alig tudtam megemelni. Ráadásul egyre több kiütésem lett, amik rettenetesen viszkettek. Egész nap csak feküdtem, és este sem tudtam aludni, úgy szenvedtem a viszketéstől. Vakarózni meg tilos volt, nehogy a kiütések elfertőződjenek. A hólyagok pedig mindenhol elborítottak, az egész testemen voltak, a fülemben, számban, még a szemhéjamon is kívül-belül. Olyan szörnyen néztem ki, hogy utáltam a tükörbe nézni. Volt, hogy alig láttam, anya pedig nagyon félt, hogy a szememmel is történik valami. A szemészetre meg nem lehetett elmenni, mert fertőző voltam. Akkor sem volt semmi étvágyam, amikor a hányás elmúlt, pedig anyukám már minden pépes ételt kipróbált. Talán a negyedik napon ettem először. Onnantól fogva lassan kezdtem kicsit jobban lenni, de volt néhány kiütésem, ami nagyon csúnyán elfertőződött, ezek csak nagy sokára múltak el, és most egy bemélyedés van a helyükön.
Bosszús vagyok, mert a két hetes szobafogság elkerülhető lett volna
Két hétig voltam otthon, ki sem mozdulhattam a lakásból. Az elején csak feküdtem, a második héten már tudtam olvasni és tv-t nézni. Anyának is nagyon rossz volt, főleg az elején, mert olyan gyenge voltam, hogy nélküle semmit sem tudtam csinálni.
Eddig nem tudtam, hogy a bárányhimlőt meg lehet előzni, így aztán szóba sem jöhetett a védőoltás. Most hallottam először róla, amikor az egy éves unokaöcsém szüleinek javasolta az orvos, hogy oltassák be bárányhimlő ellen. Szerintem sokkal kevesebb nyűg egy védőoltás, mint végigszenvedni a két hetes betegséget.